Vízilabda
Vízilabda vagy régebbi elnevezéssel vízipóló labdajáték, melyet két, 7–7 fős csapat (hat mezőnyjátékos + egy kapus) vív egymás ellen egy medencében. A mérkőzésen résztvevő csapatban összesen 14 játékos lehet, egyszerre a medencében azonban hét játékos tartózkodhat. A medencetérben a két vízilabdacsapat (2×14 játékos), a két csapat edzője (esetenként egy segédedző) tartózkodhat. Ám a segédedzőnek a kispad mellett kell helyet foglalnia, míg az edző a félpályát jelző fehér vonalig elmehet, ezen túl egy illetve két bíró, a meccsre felügyelő bizottság (titkár stb.) és egy orvos (a csapatok saját masszőre) is a medencetérben tartózkodhat, illetve nagyobb meccseken a sajtó képviselői is, amennyiben a mérkőzést nem zavarják. A vízilabda mérkőzésen résztvevők hét poszton játszhatnak (kapus, center, bekk, kapás szélső, kapás hátsó, rosszkéz szélső, rosszkéz hátsó). Az általános forma, amelybe a játékosok felállnak, a patkó alakzat. A védekező játékosoknak célszerű, de nem kötelező a kapunak háttal és a kapuhoz közelebb felfeküdve elhelyezkedniük. A vízilabda összetett sportág, főleg a futball, az úszás, a kosárlabda, a röplabda és a jégkorong elemeiből épül fel, ezek mintegy ötvözete.
Egy jó vízilabda-játékos erős, mint egy hokijátékos, pontosan dob vagy továbbít, mint egy kosaras vagy röplabdás, kiváló az állóképessége, akár egy hosszútávúszónak, és remek a taktikai érzéke, akár egy sakkozónak.
Magyarországon napjaink egyik sikersportága.
A modern vízilabda alapjait William Wilson skót újságíró és úszóedző fektette le 1877-ben, mikor az aberdeeni Bon Accord Festivalra úszótanoncainak kitalált és rögzített néhány alapszabályt egy általa vízifocinak nevezett csapatjátékhoz. Az első vízilabda meccs ezen a fesztiválon, a Dee folyó partján zajlott le. Bár nagyban eltért a mai vízipólótól, mégis akkora népszerűségre tett szert, hogy a brit úszószövetség (Swimming Association of Great Britain) 1885-ben Wilson szabálykönyvét jelentősen kiegészítve, illetve némileg átírva, vízilabda néven önálló sportágnak ismerte el. Ez a változat aztán rövid idő alatt meghódította az egész világot.
A medence méretei nincsenek pontosan meghatározva, hosszúsága 20–30 méter, míg szélessége 10 és 20 méter között változhat. A víz mélysége általában 1,8–2 méter (ideális esetben), míg a víz hőmérséklete 17 és 26°Cközött változhat. 17 °C alatti vízben a csapatok nem kötelezhetők a kiírt mérkőzés lejátszására.
Jelzések: A játéktér mindkét oldalán jól láthatóan jelölik a kapuvonalat, az ettől mért 2 méteres vonalat (ezen belül van a kapus védett területe, ahol támadó csak akkor tartózkodhat, ha a labda már bent van) és az 5 méteres (büntető) vonalat, valamint a pálya felezővonalát. A játéktér határa a kapuvonal mögött 30 cm-rel húzódik. A medence két sarkában, vagy a kapuk mögött, de a vízből a támadó csapat által jól látható helyen vannak elhelyezve a támadóidőt jelző órák.
Ha egy támadó játékos a 2 méteres vonalon belülre kerül úgy, hogy a labda nincs azon a sávon belül, az lesnek minősül, és a védekező csapatot illeti a játékszer.
A kapuk fából vagy fémből készülnek, melyeket a játéktér két végén – az oldalvonalaktól egyenlő távolságra – szilárdan rögzítenek úgy, hogy azok a medence végétől és mindenféle akadálytól legalább 30 cm távolságra állnak.
A kapufák közötti távolság 3 méter, a kapu magassága 90 cm, feltéve, hogy a víz mélysége több, mint 150 cm. Ha ennél alacsonyabb, akkor a kapu magassága a medence fenekétől számítva 240 cm.
A labda kerülete férfi mérkőzéseken 68 és 71 cm között, nőimérkőzéseken 65 és 67 cm között változhat, vízhatlan, recés felületű és zsiradékmentes. Súlya 400 és 450 gramm közötti.
Hírek